Kerti lépcső készítése zsalukőből

A zsalukő rengeteg különféle objektum felépítésére alkalmas a ház körül, így kiváló kerti lépcső is készíthető belőle.

Zsalukőből lépcső

Már sokszor és sok helyen elmondtuk a zsalukő kapcsán, hogy az egyik legsokoldalúbban felhasználható betontermék, mely rendszerben alkalmazva vagy önmagában, de egyaránt kiváló alternatívának tekinthető, ha tartós megoldásokat szeretnénk építeni például a ház körül. A legtöbben ugyanis megelégszenek azzal, hogy a zsalukő ideális például a lábazatok vagy a támfalak kialakításához, azonban némi kreativitással ennél lényegesen több objektum felépíthető a segítségével. Példának okáért kiváló kerti lépcső alakítható ki belőle pofonegyszerűen!

Előkészítés 

Bár sokan örülnének neki, ha így lenne, de zsalukőből sem olyan egyszerű lépcsőt készíteni, mint azt gondolnánk. Főleg nem a kertben, ahol a legtöbbször csak egy földes rézsű áll a rendelkezésünkre, amire közvetlenül értelemszerűen nem lehet rábetonozni a zsaluköveket, ellenkező esetben az egész szerkezet megsüllyedhet, megtöredezhet – még kiváló minőségű talaj esetén is. 

Emiatt rendkívül lényeges megfelelően előkészíteni, mindent megtervezni a kerti lépcső kapcsán. Ami lényeges, hogy az egészre egy egységes, összefüggő, rendszernek tekinthető építményként tekintsünk, és már a tervezést így kezdjük meg. Emiatt nem mentesülünk az ásástól és a nagyobb betonozástól, de cserébe olyan lépcsőt kapunk, amit még az unokáink is használhatnak majd.

Fontos a megfelelő alap

Az első és legfontosabb a kerti lépcső kapcsán, az a megfelelő alap kialakítása. Mivel a lépcső jellemzően rézsűre épül, ezért eltolt elrendezésben, a fölfelszín alá legalább 80 centiméterre lenyúló alapot kell biztosítani a lépcsőnek, ami tökéletesen elegendő a feljáró két oldalán. Röviden tehát két sávalapot készítsünk el a lépcső szélességének a vonalában.

A betonozáskor ügyeljünk arra, hogy az alapnak bár nem kell túlnyúlnia a talajszinten, ellenben 15-20 centiméterenként kerüljön bele vasalás, ami esetünkben felfelé álló vasbetont jelent. Ez azért fontos, mert ehhez tudjuk majd rögzíteni a lépcső lényegét biztosító zsaluköveket, hogy széltében biztos alapokhoz, erős fundamentumhoz tudjanak rögzülni, tehát el kell sajátítanunk a keresztvasalás tudományát, ami közel sem lesz olyan nehéz, mint gondoljuk.

A vasalásra is oda kell figyelni

Ha már említettük, akkor lássuk a vasalás mikéntjét! Az oldalsó alapokból kiálló betonacél elemeket már az elhelyezésükkor úgy tegyük le, hogy azokhoz oldalsó irányban a lépcsőfokokat adó zsaluköveket rögzíteni tudjuk. Esetükben a függőleges vasalás nem fontos – kivéve abban az esetben, ha magas, lépcső épül –, ellenben oldalsó irányban lényeges lesz összefogatni őket.

Erre azért van szükség, mert így a lépcsősorokat adó zsalukövek teljesen egybefüggő elemmé válnak a betonozást követően, ha pedig az oldalsó alapokhoz is csatlakoznak, akkor a süllyedésből fakadó problémát is elhárítottuk. Ezt nyilván elősegíthetjük azzal, ha az alapok közti földet kimerjük, majd sóderrel töltjük fel, amihez a zsalukövekből alul kifolyó beton – megfelelő döngölés után – kiválóan képes tapadni is.

Nyilván a fentiekhez, a megfelelő vasalási megoldásokhoz elengedhetetlen lesz a zsaluköveket megfúrni, a betonvasakat ideiglenesen drótozni, de megéri a befektetett munkát, hiszen amennyiben az alapokkal ügyesek voltunk, akkor a betonozást követően biztosan tartós és masszív szerkezetet kapunk.

A külső burkolás már csak esztétika

Esztétika, ugyanakkor nagyon lényeges! Ha ügyeltünk a megfelelő vízszigetelés kialakításra, akkor a zsalukőből kialakított lépcsők esetén a burkolás határa a csillagos ég. Ilyenkor akár fagyálló járólapokat vagy megfelelő kezelést követően még fapadlókat is elhelyezhetünk a zsaluköves lépcsőn, hiszen masszív és tartós szerkezet lesz. Nem véletlen, hogy házak bejáratai esetében is gyakran alkalmazzák ezt az alternatívát, mert megfelelő kialakítás esetén sokkal olcsóbb lehet, mint egy kész betonlépcső elem.

Felkeltettük érdeklődését?
Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.

Kapcsolat

Legfrissebb híreink

Olvassa el legfrissebb híreinket