Szobafestés lépésről-lépésre

A szobafestés sokkal összetettebb feladat annál, minthogy a festéket egyszerűen felkenjük a falra. Most kiderül, miért!

Így fesd ki a lakást

Akik hajlamosak arra, hogy saját maguk álljanak neki egy kisebb lakásfelújításnak, ezáltal például a helyiségek kifestésének, azok bizonyára már jól tudják, hogy a szobafestés közel sem csak abból áll, hogy a megvásárolt festéket egy teddy hengerrel felhordjuk a falra. Bár ebből is születhet elfogadható eredmény, ha a falak jó állapotban vannak, azonban ha igazán minőségi és tartós munkát szeretnénk, akkor elengedhetetlen lesz a megfelelő előkészítés mellett az is, hogy betartsunk a festéshez kapcsolódó néhány alapszabályt. Lássuk ezért a teljes folyamatot lépésről-lépésre!

Szobafestés lépésről-lépésre

Kaparjuk le a régi festékréteget

Ha újépítésű házról van szó, értelemszerűen nincs szükség arra, hogy a felület mögé nézzünk, hiszen legfeljebb egy festékréteg lehet a frissen glettelt falakon, azonban ha egy több évtizede lakott, tehát felújítás alatt álló házat veszünk alapul, akkor feltétlenül fontos lesz, hogy lekaparjuk a korábbi festékfelületeket. Ez nemcsak rendkívül koszos munka, hanem jó állóképességet is igényel, hiszen nincs hozzá különösebb célszerszám, tehát kézbe a spaklit, esetleg a glettvasat, és neki lehet állni a könnyen málló rétegek lekaparásának.

Jöhet a glettelés

Amennyiben lekapartuk az évtizedek alatt felhordott festékrétegeket, akkor következhet a glettelés, amire újépítésű házaknál is szükség lehet, ha valamilyen okból kifolyólag a falak esetleg megsérültek, hiszen a gyerekek könnyen le tudják verni az élvédők nélküli sarkokat, vagy a játékokkal lyukakat tudnak ütni a vakolásba is. A nagyobb hibák esetében gipszre, a kisebbeknél glettanyagra lesz szükségünk ahhoz, hogy a problémák és az egyenetlenségek eltűnjenek, de természetesen súlyosabb gondok esetén a vakolat részleges leverésére, illetve az újravakolásra is szükség lehet.

A falak glettelése szintén szakmunka, és bár elrontani nem lehet, az igazán egyenletes és sima felületek elérése azonban sok gyakorlatot igényel. Ne ijedjünk meg, ha a glettvassal nem tudunk teljesen egyenletes felületeket húzni, vagy látható marad néhány csík a húzás után, ez mind természetes. Ha nagy problémákat tapasztalunk, a felület második glettelésével érdemes próbálkozni – az első réteg száradását követően –, de amennyiben úgy véljük, hogy csiszolással eltüntethetők az egyenetlenségek, akkor bátran álljunk neki a fal teljes átcsiszolásának, amivel makulátlan síkfelület képezhető.

Alapozzunk

Rengetegen elkövetik azt a hibát, hogy közvetlenül a glettelt felületre felviszik a festéket. Bár a jó minőségű modern festékek esetében nem kizárt, hogy ezzel is kellemes eredményt érhetünk el, azonban ajánlott ilyenkor felhordani egy alapozóréteget. Ez ugyan plusz kiadás, de segítségével egy olyan kötőfelület keletkezik, mely képes arra, hogy a későbbiekben felvitt festék egyenletes színárnyalatban fogja meg a falakat. Ilyen esetben biztosan kizárhatjuk például a foltos vagy eltérő színben megszáradt felületeket, vagy éppen az olyan abszurd helyzeteket, hogy az egy-két rétegben felkent festék a száradás után berepedezik, esetleg visszapotyog.

Szobafestés lépésről-lépésre

Tegyük fel a díszítőelemeket

Már amennyiben terveztünk ilyesmit valamelyik helyiségbe. Sokan szeretnék például polisztirol hablécekkel vagy tapétákkal feldobni a festett falat, azonban ezeket érdemes minden esetben inkább a glettelt felülethez erősíteni. Az ok egyszerű: könnyen előfordulhat, hogy a falfestékben olyan összetevők találhatók, melyekhez nem tapad majd hozzá a ragasztóanyag, ezáltal a hablécek vagy díszítőelemek egyszerűen leesnek a falról, a tapétacsíkok pedig meghólyagosodnak. Mindezt nagyon könnyen elkerülhetjük, ha ezek felragasztását közvetlenül valamilyen mélyalapozott felületre helyezzük el.

Jöhet a festés

Miután a falfelületeket mindenhol megfelelően előkészítettük, és megtörtént korábban a kapcsolódó maszkolás is annak érdekében, hogy ne fessünk össze mindent a lakásban, akkor megbonthatjuk végre a festékesdobozt, és nekiláthatunk a teddy henger segítségével a festék egyenletes felhordásának. Új vagy jelentősen eltérő árnyalatok esetében ezt általában kétszer is meg kell tennünk – megvárva az első réteg száradását –, hogy az esztétika tekintetében makulátlan felületet kaphassunk.

Felkeltettük érdeklődését?
Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.

Kapcsolat

Legfrissebb híreink

Olvassa el legfrissebb híreinket