Mindent a gipszkarton falak hangszigeteléséről

Bár gyorsan és egyszerűen felépíthetők, a gipszkarton falak hangszigetelése össze sem vethető a téglafalakéval.

A gipszkarton falak hangszigetelése

Amennyiben tetőtér beépítésére vagy egy lakás átalakítására kerül sor, a belső helyiségek térelválasztására nagyon gyakran használnak gipszkarton falakat. Ez nem meglepő, hiszen a téglához mérten a gipszkarton egy olcsó alapanyag, amivel nemcsak könnyen, hanem nagyobb kosz, törmelék és felfordulás nélkül lehet dolgozni. Mivel szárazon építhető, nem kell száradási időkkel számolnunk, kis súlya miatt pedig gyakorlatilag bármilyen födémen kialakítható, nem kell hozzá extra erősítés. Ha alig néhány óra alatt szeretnénk masszív térelválasztást otthon a fenti kritériumok figyelembevétele mellett, a gipszkarton falak jó választásnak bizonyulnak, azonban nem árt tudni, hogy a sok előnyhöz azért némi hátrány is társul.

A gipszkarton hangszigetelése egyenlő a nullával

Sok esetben a vastag téglafalak sem képesek arra, hogy megfelelő hangszigetelést kínáljanak két egymás mellett fekvő helyiségnek, éppen ezért nem meglepő, hogy a gipszkarton – ami egy vékonyabb és szellősebb alapanyag – ebből a szempontból nulla teljesítményt tud felmutatni. Ez nemcsak akkor lehet problémás, ha két külön család életterét szeretnénk elválasztani egymástól, hanem már akkor is, ha családon belül alakítunk ki kisebb helyiségeket, hiszen a papírvékony falakon áthallatszik a televízió, a beszéd, de még a legalapvetőbb mozgások is. Ha konkrét értékekre vagyunk kíváncsiak, a gipszkarton legfeljebb a 40 decibel alatti hangokat képes megszűrni, lévén a normál emberi beszéd hangereje kezdődik ezen a ponton. Aggodalomra természetesen semmi ok, hiszen rengeteg olyan szigetelőanyag van a piacon, ami kifejezetten jó szolgálatot tehet ezen a téren.

Gipszkarton falak hangszigetelése

A gipszkarton falak hangszigetelését többféle alternatívával is megvalósíthatjuk, így használhatunk ehhez kőzetgyapotot, de akár üveggyapotot is, ha valamilyen olcsó és elérhető megoldást keresünk. Összességében kijelenthető, hogy minél több rétegben, tehát minél vastagabban kerül gyapot a falba, annál jobb hangszigetelés érhető el vele, sőt mi több, ezzel a hőszigetelést is megtámogathatjuk, ami jó szolgálatot tehet abban az esetben, ha a fallal elválasztott egyik helyiségben nincs fűtés.

Mindent a giszkarton falak hangszigeteléséről

A hangszigetelés terén alapszabály, hogy a gipszkarton lapok közé szerelt gyapot a lehető legpontosabban illeszkedjen egymáshoz, mert a hézagok csökkenthetik ezt a hatást. Érdemes éppen ezért nem szigetelőlapokat, hanem tekercses gyapotot választani ebből a célból, melyek a megfelelő rögzítés mellett sokkal jobban összeilleszthetők egymással. Lényeges, hogy ha a falban villany-, víz- vagy más vezeték fut, akkor az mindig kerüljön a szigetelés közé – érdemes két réteget felvinni a biztonság kedvéért –, mert a gipszkarton fallal közvetlenül találkozva tűzveszélyes kialakítás születhet, hovatovább a vezetékek esetleges zajai is tökéletesen elnyelődnek így. Kevesen törődnek vele, pedig fontos lehet ebből a szempontból: a gipszkarton lapok felcsavarozása során mindig ügyeljünk a szakszerűségre, mert a túl kevés csavar nem ad biztos szerkezetet, a túl sok viszont csökkenti a hangszigetelés minőségét.

A hangszigetelt gipszkarton válaszfal megfelelő felépítése

A gipszkarton falak több rétegben és megoldással készülhetnek. Az egyrétegű alternatívák nem alkalmasak arra, hogy hatásos hangszigetelést alakíthassunk ki bennük, tehát amennyiben ez fontos szempont, mindig törekedjünk a többrétegű válaszfalakra. Ilyen esetekben a tartófalra egymás mellé két válaszfal tartószerkezete kerül felszerelésre úgy, hogy közöttük legalább egy-egy centiméteres, de hatásosabb, ha ennél is nagyobb légréteg kerül. Ezt a légréteget tudjuk feltölteni hangszigeteléssel, ami ezen a téren garantáltan hatásos, a téglafalhoz hasonló, vagy még annál is jobb minőségű hangzárást biztosít majd.

Felkeltettük érdeklődését?

Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.


Legfrissebb híreink

Olvassa el legfrissebb híreinket

Így befolyásolja a gázfogyasztást a hatékony hőszigetelés

2018-12-13
Az utólagos hőszigetelés már rövid távon képes csökkenteni otthonunk rezsiköltségeit. Hogy mégis milyen mértékben?

A vakolatalapozás és a díszvakolat felhordása

2018-12-06
Egy megfelelően felépített hőszigetelő homlokzat utolsó két rétege minden esetben a vakolatalapozó és a díszvakolat.

Mi az a hőhíd, és miért fontos a megszüntetése?

2018-11-28
A hőhíd a modern otthonok egyik legnagyobb ellensége, ami a hőszigetelő rendszer hiányosságához vezethető vissza.
Hiba!

A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Rendben