Mindent a beton kertiszegély lerakásáról

A beton kertiszegély nagyon fontos kiegészítő abban az esetben, ha tartós járdát vagy beállót készítenénk saját kertünkben.

Hogyan kell lerakni a beton kertiszegélyt?

Otthonunk környezetét számos különböző kiegészítővel tehetjük színesebbé, látványosabbá és hasznosabbá. Ezek között vannak nagyobb, nyilvánvalóbb objektumok és olyan kisebb elemek is, amelyek önmagukban vagy egyáltalán nem láthatók, vagy egészen jelentéktelennek nevezhetők, mégis rendkívül fontosak valamilyen tekintetben. Ilyen például a beton kertiszegély is, ami magában talán nem tűnik túl fontos elemnek, valójában azonban elengedhetetlenül fontos, ha kellő minőség és látványvilág társaságában szeretnénk például járdát vagy beállót kialakítani. Alkalmazzunk akár ömlesztett anyagot, akár térkövet, a beton kertiszegély nemcsak a határvonalak kialakításakor játszik nagyon fontos szerepet, hanem azért is, hogy megnövelje a leendő felület teherbírását, illetve tartósságát egyaránt.

Gyakran használják a fentieken túl például teraszok, kiülők, sőt még akár díszkertek esetében is, hiszen a Békás Épker kínálatából megvásárolható beton kertiszegélyek nagyon sokoldalúnak tekinthetők, de ami a legfontosabb, hogy nem igazán helyettesíthetők más alternatívával. Noha léteznek műanyag megoldások, sőt fából is készülhet kertiszegély, ezek többsége azonban inkább csak a díszkertekben állja meg a helyét, egy beálló esetében, ahol többtonnás járművek súlyát kell elviselni, ezek az alternatívák nem a legszerencsésebbek. A betonból készült kertiszegély, azonban kellően tartós és hatásos megoldás a kertben, ezért érdemes számolni vele, ha saját telkünkön egy autóbeállót, egy feljárót vagy éppen egy parkolót alakítanánk ki. Lássuk azonban, hogy miként kell helyesen dolgozni a beton kertiszegéllyel, hiszen a közhiedelemmel ellentétben ezzel az elemmel is hibázhatunk, ha nem vagyunk eléggé figyelmesek.

Fontos a megfelelő beton kertiszegély kiválasztása

A beton kertiszegély lerakását minden esetben megelőzik bizonyos teendők. Az első és legfontosabb rögtön a megfelelő termék kiválasztása, hiszen ma már többféle formájú, méretű és típusú beton kertiszegély közül válogathatunk, amelyek azon túl, hogy meghatározzák az esztétikát, természetesen a funkció tekintetében egyaránt befolyásolják a végeredményt. Nyilvánvalóan az, hogy valaki szürke, azaz klasszikus betonszínű vagy inkább bordós árnyalatú szegélyt választ, teljes mértékben egyéni ízlés kérdése, de meghatározhatja mindezt a közrefogott ömlesztett anyag, valamint a megrendelt térkő árnyalata, formája, illetve úgy általánosságban az elképzelt összkép.

Mielőtt bármibe belekezdnenénk, válasszuk ki a kertiszegélyt, hiszen ez nagyban befolyásolja a lerakását is

A szín mellett sokkal fontosabb a megfelelő méret és kialakítás. A legtöbb beton kertiszegély általában egy méteres hosszúsággal, öt centiméteres szélességgel és 20-25 centiméteres magassággal rendelkezik. Ezek általánosságban szabvány méretek, de gyártónként lehetnek eltérések, sőt a felhasználhatóság tekintetében sem mindegy, hogy melyik mellett döntünk. Egy járdához például eleve nem szükséges 25 centiméter mélyre leásható beton kertiszegély, hiszen várhatóan nem kell olyan súlyt elviselnie, mint egy olyan bejárón, ahol autók, esetleg teherautók is megfordulhatnak. Minél tartósabb megoldásra vágyunk, annál mélyebb kertiszegélyt érdemes alkalmazni, hiszen ezzel sokkal nagyobb réteg kerül a földfelszín alá, illetve ott bebetonozásra.

A beton kertiszegély leendő helyét mindig alaposan ki kell mérni

Általánosságban elmondható a beton kertiszegélyről, hogy az egy fix dolog, vagyis elhelyezését követően már nem szokás mozgatni vagy átrendezni, sőt ezt nem is igazán lehet elvégezni, hiszen mint az hamarosan kiderül, a föld alatt ezeket a szegélyeket mindig le kell betonozni. Emiatt rendkívül lényeges, hogy még mielőtt elkezdjük kiásni a leendő szegély helyét, gondoskodjunk a megfelelő kimérésről, a leendő szegélyezett felület körvonalainak kihúzásáról. Ez nemcsak azért fontos, mert segítségével gyakorlatilag méterre pontosan ki tudjuk számolni, hogy hány darab szegélyre lesz szükségünk, hanem azért is, hogy lássuk, pontosan hol kell kiemelnünk a földet, illetve milyen sok ömlesztett anyagra, esetleges térkőre lesz szükségünk a feltöltéshez.

Amennyiben megtörtént a kimérés, jöhet a beton kertiszegély leendő helyének kiásása. Kisebb területeknél a kézi ásás tökéletesen elegendő, hiszen ritkán kell mélyebbre hatolni a felszín alá 15-20 centiméternél, illetve nem is kell túl szélesen, egy ásónyom elegendő hozzá. Nyilvánvalóan egy nagyobb térkövezett vagy ömlesztett anyaggal feltöltött felületnél nem árt a munkagép, hiszen ilyenkor már komplett fundamentumot kell ásni, így mindig a munka mérete dönt arról, hogy a földfelszín kiemelését milyen módszerrel végezzük el. Tapasztalataink szerint egy kisebb járdánál vagy egy terasznál ritkán van szükség munkagépre, egyszerű ásóval is könnyedén elvégezhető a feladat, egyéb esetben azonban a gépi földmunka megkerülhetetlen lesz.

A beton kertiszegély betonozása

Nagyon általános tévhit és sajnos súlyos kivitelezési probléma a beton kertiszegély kapcsán a betonozás hiánya. Sokan úgy gondolják, hogy elegendő ezeket egyszerűen leásni a földbe, ezzel kialakítani egy vázszerkezetet, majd fel lehet tölteni a közbenső részt a kívánt alapanyaggal. Sajnos azonban ez közel sem ennyire egyszerű, éppen ellenkezőleg, a beton kertiszegélyt ugyanis minden esetben betonozni kell. Nyilvánvalóan nem kell neki 80 centiméteres alap, hogy fagyhatár alá nyúló szerkezetet kapjunk, éppen ellenkezőleg. A betonra azért van szükség, hogy a kertiszegélyhez kapcsolódva egy sokkal stabilabb, jobban megfeszülő egységet képezzen, ami ellenáll az oldalirányú nyomásnak. Beton használata nélkül a kertiszegély néhány hét után szétnyílna, de legalábbis kimozdulna a helyéről, ami ömlesztett anyagnál még nem is olyan nagy gond, de térkövezett felületnél már súlyos esztétikai hiányosságnak tekinthető.

Amennyiben tartós végeredményt szeretnénk érdemes betonozni és nem csak lerakni a földbe a szegélyeket

Emiatt normál, az alapozáshoz is alkalmazott betonra van szükség – legalább 0-24-es sóderből – ahhoz, hogy a beton kertiszegélyt le tudjuk fektetni. Nemcsak a stabilizálás miatt fontos mindez, hanem azért is, hogy a szegély könnyebben beállítható legyen, így például megfelelő dőlést kapjon, vagy vízszintben maradjon a felső része. A beton tehát a kivitelezést is megtámogatja, miközben valóban nem kell túl nagy mennyiség belőle, de legalább annyi, hogy a szegélyt félig elnyelje, illetve megfelelő támasztékot adjon neki arra az esetre, ha nagyobb oldalirányú nyomást is el kell viselnie.

A beton kertiszegély feltöltése

A betonozást azért hagyják ki sokan a kertiszegély lefektetésekor, mert ez a felület a legtöbbször, de legalábbis optimális esetben egyáltalán nem látható. Belülről ugyanis jellemzően valamilyen ömlesztett anyag vagy fundamentum és térkő takarja, kívülről pedig többnyire föld. Nagyon ritka ugyanis az olyan kertiszegély, ahol a külső felület jelentős része szabadon van hagyva, hiszen ilyenkor dacára a betonozásnak, a földben megjelenő erős tartóhatás nem tud érvényesülni. Ezért kell gondoskodni arról, hogy a beton kertiszegély úgy kerüljön kialakításra, hogy utána ne csak belül, hanem kívül is megfelelő tartást kaphasson. A szegély felső részét gyakran nem lógatják ki túlzottan a földfelszínből, ami azt jelenti, hogy legfeljebb 1-2 centiméterrel lóg túl, de sokan inkább szintbe rakják. Emiatt nem szabad elvitetni az alaphoz kiásott földet, hiszen ez töltőföldként kiváló megoldást nyújt – esetleg egy kis rotálást követően – ahhoz, hogy a beton kertiszegély külső felületét feltölthessük vele, esetleg egy kis rézsűt alakítsunk ki, ami később füvesíthető, növényekkel betelepíthető lesz.

Felkeltettük érdeklődését?
Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.

Kapcsolat

Legfrissebb híreink

Olvassa el legfrissebb híreinket