Minden, amit az I gerenda alkalmazásáról tudni kell

Ha nagyobb távok áthidalására és jelentős teher megtartására van szükség, az I gerenda az egyik legjobb választás.

Az I gerenda használatáról

A masszív acélszerkezetekről elmondható, hogy a legritkább esetben kerülnek kialakításra házilagos formában, hiszen többek között például az I gerendák nagyon nehéz megoldások, és alkalmazásuk is rendkívül nagy szakértelmet igényel. Ettől függetlenül azonban gyakran van szükség rá olyankor, ha nagyobb távolságok áthidalására van szükség, hiszen mint a gerendák többsége, úgy természetesen ez az erős acélelem is ezt a célt szolgálja: óriási teherbírást akár nagy távolságok mellett.

Az I gerenda a kialakítás tekintetében leginkább a vasúti sínekhez hasonlítható, így azok is el tudják képzelni a megjelenését, akik még nem találkoztak ilyen acélelemmel. Többféle méretben és hosszúságban érhetők el, könnyedén vághatók, hegesztésük azonban házilagosan egyáltalán nem ajánlott, hiszen ezzel jelentős mértékben elgyengíthető a szerkezetük. Lássuk azonban általánosságban az I gerenda alkalmazási lehetőségeit.

Az áthidalás nagymestere

Mint fentebb már elhangzott, az I gerenda elsődlegesen áthidalásra alkalmazható a leghatékonyabban. Ezen a téren gyakorlatilag nincs számára lehetetlen, noha fontos kiemelni, hogy normál lakóházak esetében ritkán alkalmazzák, legfeljebb födémkialakítás vagy födémerősítés során annak függvényében, hogy mi a kivitelező célja. Új ingatlan építésekor ugyanis ma már vannak sokkal jobban működő, homogénebb megoldások, tulajdonképpen kész födémszerkezetek, melyek ugyanúgy terhelhetők, ezen felül pedig a hőszigetelés tekintetében sem vallanak kudarcot.

Minden, amit az I gerenda alkalmazásáról tudni kell

Az I gerenda legnagyobb hátránya ugyanis, hogy az acél minden esetben hőhidat képez a szerkezetben. Emiatt nem ajánlott például nyílászárók fölött sem alkalmazni áthidalásként. A célra alkalmas lenne, páratlan stabilitásával el tudná látni a feladatát, azonban nem lehet olyan mértékben szigetelni, hogy abból ne alakuljon ki kisebb-nagyobb hőhíd. Ezért lakhatási céllal készülő ingatlanok esetén általában nincs nagy szerepe, de felújítások vagy átalakítások során nagyon hasznos kiegészítő lehet.

Példának okáért I gerendára van szükségünk akkor is, ha a lakáson belül egy tartófalat szeretnénk eltávolítani, és ezt az épület statikai tulajdonságai engedélyezik. Ez nyilvánvalóan mindig kockázatos vállalkozás, amihez statikust kell hívni, hiszen ő tudja megmondani, lehetséges-e egyáltalán ez a művelet. A statikus bevonása az I gerenda használatakor ritkán kerülhető ki, hiszen nemcsak az épület állapotát és teherbírását határozza meg, hanem azt is, hogy milyen vastagságú acélelemre lesz szükség ahhoz, hogy biztonságosan áthidalhatók legyenek a távok.

Természetesen az I gerenda ideális megoldás olyan esetekben, amikor nem fontos a hőszigetelési tulajdonság, csupán az, hogy a végeredmény kellően masszív legyen. Ebből kifolyólag nemcsak téglaépületek kiegészítésekor megfelelő az I gerenda, hanem fémvázas megoldások esetén is, sőt ilyen közegben alkalmazható a leghatásosabban. Megfelelő hegesztés mellett ugyanis annyira tartós váz alakítható ki, hogy az nagyobb gyárépületek, ipari létesítmények és csarnokok számára egyaránt ideális lehet.

Az I gerenda terhelhetősége

A fentiek során már elhangzott, de nagyon fontos beszélni még az I gerenda kapcsán a terhelhetőségről, mivel egy olyan acélelemről van szó, aminek ez az egyik elsődleges szerepe, illetve feladata. Sokan nem is tudják, de az acélszerkezetek, ezáltal a gerendák méretezése, illetve megfelelő kiválasztása gyakran sokkal bonyolultabb és összetettebb feladat. Nem véletlen, hogy többféle teherbírási kategóriát különítenek el a gyártók is, így beszélhetünk IPE, HEA vagy HEB fokozatokról.

Amit itt is hangsúlyozni kell, hogy az I gerendával való munka a terhelhetőség szempontjából mindig statikus bevonását igényli. Hogy miért? Egyrészt, mert már kisebb szerkezetek esetén is lényeges lesz teherelemzést végezni, amihez különféle stabilitási és szilárdsági vizsgálatok kapcsolódnak. Itt rengeteg olyan adat születik, melyek kiértékelését csak képzett szakember tudja elvégezni.

Emiatt van az, hogy házilagos formában még a kisebb I gerendák beépítése sem gyakori, kivéve az olyan eseteket, amikor nincs kockázati tényező, mert például egy melléképület bejáratának vagy nyílászárójának áthidalását szeretnénk elvégezni, amire bármelyik típus tökéletesen alkalmas.

Felkeltettük érdeklődését?
Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.

Kapcsolat

Legfrissebb híreink

Olvassa el legfrissebb híreinket