Miért van szükség festés előtt mélyalapozásra?

A mélyalapozás több szempontból is hozzájárul ahhoz, hogy a belső festési munkák házilag is a legjobban sikerüljenek.

Mélyalapozás festés előtt

A mélyalapozásnak az építőipari munkák tekintetében több célja is van. A legtöbben csak azért alkalmazzák, hogy elősegítsék vele a festékek tapadását, holott emellett egy ilyen alapozóréteggel kiegyenlíthetjük az alapvető nedvszívást, de erősíthetjük az aljzatot is. A mélyalapozást jellemzően festés előtt alkalmazzák, de a folyamat ma már a legtöbb építőipari munka esetében megfigyelhető, ezáltal burkoláskor, vakoláskor, de még hőszigeteléskor is.

Festés esetén a mélyalapozás segít megakadályozni, hogy a száradás után a falon különféle foltok jelenjenek meg, de garantálja a festék magabiztosabb tapadását, sőt azt is, hogy valóban azt az árnyalatot lássuk viszont a falakon, mint amit a boltban kiválasztottunk. A mélyalapozók jelentős többsége diszperziós alapanyag, ezáltal rendkívül egyszerűen és könnyen felhordható, csomagolásukon pedig jellemzően feltüntetésre kerül minden fontos információ a keverésük és alkalmazásuk kapcsán.

Amit mélyalapozás előtt tudni kell

Bár gyártónként kis mértékben eltérhet egymástól a mélyalapozók felhasználási módja és néhány tulajdonsága, azonban alkalmazásuk előtt van néhány alapszabály, amit nem árt, ha figyelembe veszünk.

  • A folyamat megkezdése előtt el kell távolítani a fellazult betonfelületeket vagy a felhólyagosodott vakolatot, mert ez az alapanyag nem alkalmas arra, hogy ismét megszilárdítsa vagy megkösse a problémás felületeket, így ilyen esetekben mindig a falak javításával kell kezdenünk a munkát. Az alapozót ugyanis csak szilárd és stabil felületre lehet felhordani!
  • Fontos tudni, hogy a mélyalapozók kötésének egyik alapvető feltétele a portalanított, tisztán tartott felület. Amennyiben ezt nem tudjuk biztosítani, az alapozó nem tud megfelelően hozzátapadni a legalsó rétegekhez, ezáltal hatását sem biztosítja. A por mellett a zsíros és olajos szennyeződéseket is fontos eltávolítani a falakról, hiszen ezek szintén rontják a tapadást.
  • Nemcsak arról kell azonban gondoskodnunk a mélyalapozás előtt, hogy a felület megfelelően szilárd és tiszta legyen, hanem arról is, hogy azokat az elemeket, melyeket nem akarunk lealapozni vagy lefesteni, megfelelően megvédjünk ettől az alapanyagtól. Ilyenek például az ablakok, a párkányok vagy éppen a padló, melyeket bár kis mennyiségben nem károsít a mélyalapozó, de takarítása jelentős kellemetlenségeket okozhat, így sok fölösleges munkától kímélhetjük meg magunkat.
  • Nagyon fontos figyelembe venni még a mélyalapozó kapcsán a szavatossági időt. Lejárt alapozót soha ne hordjunk fel a falra, mert jelentős károkat okozhatunk vele. Ha nem ismerjük az alapozó lejárati idejét, mindig szagoljuk meg, a szavatossági időt túllépő anyag ugyanis erőteljesen büdös, záptojásszerű szagot áraszt magából.

A mélyalapozó használata

A gyakorlati felhasználás kapcsán a legfontosabb, hogy minden esetben tartsuk be a gyártó által a mélyalapozó csomagoláson feltüntetett leírásokat, és ezektől kivételes esetekben se térjünk el. Az alapanyagot általában +5 és +25 Celsius fok közötti hőmérsékleten használhatjuk, felhordását pedig ecsettel és teddy hengerrel érdemes kivitelezni, de ha impregnálást végzünk, a korongecset szintén jó választás lehet. Bár a mélyalapozó nem mérgező, a biztonság kedvéért érdemes lehet szemüveget és legalább védőkesztyűt használni az alkalmazás során, valamint egy olyan ruhát, amit nem sajnálunk, hiszen az alapozó vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen távolítható el a szövetből.

Az alapozót mindig csak és kizárólag száraz, tiszta felületre kenjük fel, és csak olyan arányban hígítsuk, ahogyan azt a csomagoláson meghagyták, de ugyanitt találjuk a száradási időről és a felhordásra kerülő rétegekről szóló irányelveket is. Amit azonban minden esetben be kell tartanunk, hogy mélyalapozás során a teljes felületeket át kell dolgozni, nem csak néhány részt vagy egy-egy falat. Ez azért fontos, mert ha nem így járunk el, akkor a festést követően foltos marad a fal, vagy eltérő árnyalatokat kapunk, holott éppen ennek az elkerülése az egyik oka annak, hogy mélyalapozást használunk.

Így működik a mélyalapozó a felhordást követően

  • Felhordást követően a mélyalapozó kötőhidat képez az alapfelület – jellemzően beton vagy glettelt vakolat –, valamint a felhordásra kerülő festék között.
  • Ahogyan a neve is mutatja, a mélyalapozó beleivódik a vakolatba, és megerősíti annak szerkezetét, így az nem porlad, nem mállik tovább.
  • Elősegíteni és kiegyensúlyozza a vakolat nedvszívó képességét, ezáltal a felhordott festék egyenletesen, foltmentesen szárad.
  • Képes a vakolatot is kiegyenlíteni és feltelíteni, ezáltal sokkal kevesebb festékünk fogy el.

Felkeltettük érdeklődését?
Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.

Kapcsolat

Legfrissebb híreink

Olvassa el legfrissebb híreinket