Miért fontos a lábazati vakolat?

A lábazati vakolat minden ház felújításakor és építésekor nagyon fontos elem. Lássuk, hogy mit kell tudni róla!

A lábazati vakolat szükségszerűsége

Minden építkezésnek vagy felújításnak vannak olyan elemei, amelyek bár nem túl látványosak, látszólag nem is túl fontosak, mondhatni apróságnak tekinthetők, de valójában mégis elhanyagolhatatlanok. Pontosan ilyen a lábazati vakolat kérdése is! Nagyon sok régi házon látni, hogy miközben a falazat nagyon látványos és egységes, a házfal sem repedezett, a lábazat nagyon rossz állapotban van és felújításra szorul. Lényeges tulajdonság annak ellenére is, hogy a fontossági sorrendben nyilván vannak egyéb prioritások is, így a lakhatóság szempontjából nyilván a tetőszerkezet, az ereszcsatornák vagy a nyílászárók lényegesen előrébb valók, mint a lábazat. Soha nem szabad azonban elfelejteni, hogy a lábazat sem elhanyagolható eleme otthonunknak!

Nem véletlen, hogy ma már egyre szigorúbb előírások vannak ehhez kapcsolódóan mind a vakolás, mind a burkolás, mind a hőszigetelés tekintetében. A Békás Épker kínálatából is többféle lábazati vakolat közül válogathatunk magunknak, aminek az oka nem más, minthogy minden ingatlannak megvannak azok a sajátosságai, amelyek elhanyagolhatatlanok és figyelembe kell venni őket ahhoz, hogy a megfelelő végeredmény szülessen. Az alábbiakban ezért nemcsak azt a kérdést válaszoltuk meg, hogy miért fontosak a lábazati vakolatok, hanem azt is, hogy mit kell tudni a gyakorlatban ezekről a rendszerekről, illetve megoldásokról?

A lábazati vakolat fontossága

Hogy rögtön választ adjunk cikkünk fő kérdésére, nagyon lényeges kiemelni, hogy a lábazati vakolatot miért is tekintik rengetegen sokadlagos dolognak. Az elsődleges ok alighanem az, hogy otthonunk lábazata gyakran nem kap hangsúlyos szerepet, sok esetben egyáltalán nem is látható, emiatt gyakran nem tulajdonítunk neki akkora jelentőséget. Márpedig kellene, hiszen ez az a felület, ami óriási terhelésnek ki van téve, elég csak arra gondolni, hogy az évek alatt a legtöbb időjárási viszontagság jellemzően ezt a részét éri a falazatnak.

A lábazati vakolat hiánya nagy károkat okozhat

A természet erői nemcsak télen, hanem nyáron is nagyon erőteljesen próbára teszik a lábazatok állóképességét, az év minden időszakában kimagasló ellenállóképességre van szüksége, hiszen valamikor a fagy, máskor a sok eső, de a hó vagy az erős napsugárzás, a jelentős hőingadozás egyaránt kikezdheti. Nyilván a falazat is érzékeli ezeket a tulajdonságokat, azonban lényegesen kisebb mértékben kell elviselnie, mint a lábazatnak, ezért kell mindig speciális alapanyagot választani ahhoz, hogy a homlokzat alsó része is éveken, sőt évtizedeken át kellően tartós maradhasson.

Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie a lábazati vakolatnak?

Mint az a fentiekből már kiderült, a lábazati vakolatok speciális készítmények, amelyeket direkt úgy kísérleteztek ki, hogy a lehető legoptimálisabbak legyenek ezen a ponton. Az egyik legfontosabb tulajdonságuk, hogy jó páraáteresztő tulajdonságaik vannak, így ha valamilyen okból kifolyólag nedvesség éri őket vagy a kapillárisokból felszivárgó kisebb mennyiségű vízről van szó, akkor azt ki tudják szellőztetni a lábazat belső rétegeiből. Ezen felül a lábazati vakolatok előnyös tulajdonsága még, hogy moshatók, Ennek köszönhetően sokkal könnyebb tisztán tartani a lábazatot, mint más egyéb esetben, így ha sáros lett vagy más egyéb szennyeződés érte, csak le kell locsolni egy kis vízzel. A jobb lábazati vakolatok víztaszító réteggel rendelkeznek, így nem veszik fel, nem szívják magukba a nedvességet.

További előnyeik még, hogy a lábazati vakolat kimagasló mechanikai szilárdsággal rendelkezik, ezáltal jól ellenáll a külső hatásoknak és sérüléseknek, ami azért nagyon fontos, mert a házak falazatainak legsérülékenyebb pontja jellemzően mindig a lábazat. Nemcsak a természet erői, az időjárás veszi igénybe nagyon ezt a közeget, hanem az esetleges sérülések, a kerti munkából vagy egyebekből származó tevékenységek során egyaránt nagyon sok kellemetlenséget tudnak okozni a lábazaton, ami ettől nemcsak sérülhet, hanem esztétikailag is változhat a kinézete és a jellege. Ez a megfelelő vakolattal kivédhető, bár mindez nagyban függ az ingatlan elhelyezkedésétől, valamint attól is, hogy milyen felületet hordtak fel az alaprétegre.

A lábazati vakolatokról tudni kell, hogy egy részüket nem szükséges külön burkolni vagy festeni. Léteznek ma már olyan vakolattípusok, amelyek például kőpehely adalékkal vannak ellátva, így a végleges felület egy természetesebb, mondhatni csiszolt kőhatású megjelenést kap, ami nemcsak még tartósabbá teszi a végeredményt, hanem esztétikailag is rengeteget hozzátesz az összképhez. Természetesen maguk a lábazati vakolatok sok esetben már eleve színezettek. Különösen gyakoriak a sötétebb árnyalatok, a földszínek, így a barnás megoldások, de a szürke is ott van a listán, amelyekhez nyilván kellő tartás is társul. Ez a kettősség különösen fontos ahhoz, hogy a felhordott lábazati vakolat ne csak a tartósság tekintetében tudjon harmonizálni az épülettel, hanem árnyalatában is. Mivel manapság egyre több építkezőnek és felújítónak is nagyon fontos, hogy a végeredmény kellően esztétikus legyen, ezért a lábazati vakolatok kapcsán az úgynevezett esztétika legalább annyira lényeges szempont a kiválasztáskor, mint a mechanikai tulajdonságok.

A lábazati vakolatok felhordása

A lábazati vakolatok alkalmazása minden esetben szakember bevonását igényli, hiszen olyan sok hibalehetőség van, és olyan drágák ezek az alapanyagok, hogy nem érdemes, sőt nem ajánlott emiatt kísérletezni. Szükség van például egy lassan forgó keverőre ahhoz, hogy alaposan össze legyen keverve a végeredmény, ellenkező esetben az egész csomós marad, nem megfelelően elegyedik, így nem is alakítható ki belőle egységes felület. A felhordáshoz szintén megfelelő szaktudásra, illetve ügyességre, valamint gyakorlatra lesz szükség. A masszát még nedves állapotban, egy rozsdamentes acél simítóval kell felvinni az adott felületre. A cél, hogy a massza megszakítás nélkül legyen felhordva a felületre, amit egy egyszerű glettvas segítségével lehet elérni a legkönnyebben.

A lábazati vakolat szakszerű felhordása

Mivel végleges felület lehet belőle, ezért elengedhetetlen, hogy az anyag simítása mindig ugyanabba az irányba történjen. Léteznek felhordásra kész anyagok, amelyek rögtön, hígítás nélkül alkalmazhatók a felületen, de természetesen olyan vakolatok is, amelyeket megfelelő mennyiségű vízzel kell bekeverni a felhordás előtt. Az alkalmazás szempontjából nagyon lényeges a választáskor az is, hogy milyen alapfelületekre kell felvinni ezeket a vakolatokat, hiszen az ásványi alapfelületek éppen olyan megfelelőek ebből a célból, mint a betonfelületek vagy a dörzsölt mész-cementre épülő lábazatok, amelyek tökéletesen megtartják a lábazati vakolatot.

Miközben nagyon fontos az is, hogy megfelelő alapanyagot válasszunk a lábazat vakolásához, elengedhetetlen továbbá, hogy a kivitelező tekintetében is jól döntsünk. Különösen felújításkor ugyanis egy háznak már jellemzően van meglévő lábazata, amit el kell távolítani, így a maradványdarabokkal és egyéb tényezőkkel számolva kell gondoskodni a tökéletes alapanyag kiválasztásáról, illetve a megfelelő munkavégzésről. Elengedhetetlen, hiszen egy lábazatnak nemcsak esztétikusnak kell lennie, hanem a funkció terén egyaránt meg kell állnia a helyét. A lábazati vakolat kapcsán minden esetben rendszerben kell gondolkodni ahhoz, hogy a végeredmény jól működjön. Elengedhetetlen betartani a helyes rétegrendet, ellenkező esetben jelentős problémákkal számolhatunk a későbbiekben. Ezért is érdemes mindig szakemberre bízni a kivitelezést!

Felkeltettük érdeklődését?
Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.

Kapcsolat

Legfrissebb híreink

Olvassa el legfrissebb híreinket