Lépcső betonozása házilag

Minden lakóháznál szükség van a szintkülönbségek miatt kisebb-nagyobb lépcsőkre. Most elmondjuk, hogy készülnek!

Így készül a lépcső

Akár otthonunk bejáratához, akár a teraszról lefelé, akár a lakáson belül van rá szükség, de végső soron lehetetlenség olyan ingatlant építeni, melyben ne lenne szükség legalább egy kültéri vagy beltéri lépcsősorra. Bár alapvetően egyszerű építészeti szerkezetekről beszélünk, azonban sokan nem is gondolnák, hogy milyen nagy körültekintéssel kell eljárni abban az esetben, ha saját magunk szeretnénk lépcsőt építeni otthon, méghozzá a tartósság jegyében betonból. Mielőtt azonban rátérnénk a lépcső betonozásának fortélyaira, érdemes előbb alaposan felkészülni a munkára, és meghozni néhány fontos döntést.

Eldöntendő kérdések a lépcső betonozása előtt

Mielőtt bármilyen kérdést is feltennénk magunknak, érdemes kiemelni már itt az elején, hogy manapság nem szükséges zsaluzással és egyebekkel szenvedni a lépcsők kialakításakor, hiszen több cég is foglalkozik előre gyártott lépcsőelemekkel, melyeket csak megfelelően rögzíteni kell a helyükön, és a munka jelentős része ezzel el is készült. Szintén lényeges, hogy beltéri kialakítás esetén ne ragaszkodjunk feltétlenül a betonhoz, hiszen egy tetőtéri feljáró esetében például kifejezetten előnyösebb lehet egy vasból hegesztett vázra épülő falépcső.

Lépcső betonozása házilag

Amennyiben mégis saját magunk által betonozott lépcsőt építenénk, akkor fontos eldönteni még a munka kezdete előtt, hogy mekkora legyen az egész felépítmény, azaz hány fokból álljon és milyen dőlést kapjon. Sokan már itt elrontják a kalkulációt, hiszen nem számolják bele, hogy a betonalapra később valamilyen burkolat is kerül majd, amivel típustól függően akár 1-2 centiméterrel is keskenyedhetnek a fokok, tehát ezt mindig számoljuk rá, amikor kimérjük őket. Ne feledjük el, hogy egy lépcső akkor kényelmesen járható, ha nagy felülettel rendelkezik és alacsony. Bár vannak szabványok, de mivel a saját otthonunkban kap helyet, ezért igazítsuk a mi ízlésünkhöz a fokokat, ha tehát a 15x25 centiméteres megoldás a kényelmes nekünk, akkor bátran öntsük ki úgy az egészet.

Leendő lépcsőnk fokszámát egyébiránt úgy tudjuk kiszámolni a legkönnyebben, ha egy lécet ütünk le a várható első fokhoz, majd annak felső részéhez egy zsinórt erősítünk, amit a fal mellett szépen elhúzunk a szerkezet legfelső fokának fellépőjéig. Ezzel a megoldással idejekorán láthatjuk a lépcső dőlését, hovatovább szükség esetén akár a fokokat is berajzolhatjuk, ha egyszerűbb kiszámolni, vagy meghatározni a méretüket, netán segítségre lenne szükségünk a zsaluzáskor.

A lépcső betonozása

Ha mindenképpen a betonozott lépcső mellett döntöttünk, akkor rendkívül fontos, hogy a leendő szerkezet számára megfelelően biztonságos alapot építsünk. Sokan elegendőnek tartják, ha csak döngölt földre, vagy valamilyen masszív ömlesztett anyagra kerül közvetlenül a lépcső, azonban ezek idővel elsüllyedhetnek, vagyis nem lesz megfelelően biztonságos alapja az egész szerkezetnek, arról nem is beszélve, hogy egy fundamentumra mindig könnyebb dolgozni. Ennek megfelelően nagyjából a leendő lépcső dőlésének megfelelő lejtéssel, erős vasalással – pár centis kiálló vasdarabokat is hagyhatunk benne – legalább 15- 20 centiméter betonalapot készítünk a leendő lépcső mögé, különösen nagy figyelmet fordítva az első lépcsőfok alatti részre, mely a legnagyobb teherhordó lesz.

Miután az alap megkötött, elvégezzük a vízszigetelést - bitumenes lapokat melegítünk a felületre -, majd megkezdődhet a zsaluzás. Ha meg akarjuk kímélni az idegeinket, előre gyártott zsaluelemeket használunk, ha viszont erre nincs lehetőségünk, akkor egyenes deszkákat vágunk a lépcső szélességében, melyeket pontosan kimérve, egymástól megfelelő távolságra helyezünk el a haladás során. Ne feledkezzünk meg róla, hogy ezek adják majd a lépcső leendő lépésfelületének kiterjedését.

Lépcső betonozása házilag

A betonozással csak fokozatosan haladhatunk, így először a legelső lépcsőfokot öntjük ki - ügyelve a folyamatos vasalásra, a pontos méretekre és a vízszintre -, majd miután ezzel elkészültünk, rögzítjük a következő lépcsőfok zsaluzatát. Ha egy kicsit már meghúzott az első fok, máris önthetjük finoman a sűrű masszát a következőre úgy, hogy közben a vasalás folyamatosságára is nagy figyelmet fordítunk. A folyamatot egészen addig ismételgetjük, amíg a lépcső összes foka el nem készült.

Egy normál feljáró esetében általában egy nap alatt megvan a munka oroszlánrésze, azonban ne felejtsük el, hogy ez egy lassú folyamat, hiszen a beton formálása a kötési idők és a lehetőségek miatt mindig rendkívül időigényes, nagy odafigyelést és állandó ellenőrzést igényel. Amint azonban megkötött az összes kiöntött lépcsőfok, a zsaludeszkákat óvatosan elbonthatjuk, maradék betonnal kihúzhatjuk az esetleges nagyobb réseket vagy lyukakat, és felkészülhetünk a burkolásra, aminek során kültéri kialakításkor fagyálló kötőanyagot alkalmazunk, melyre hasonló tulajdonsággal rendelkező járólapot ragasztunk le, és gondoskodunk az élvédelemről is. Ennek a pontos folyamatáról azonban egy későbbi blogbejegyzésben írunk!

Felkeltettük érdeklődését?

Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.


Legfrissebb híreink

Olvassa el legfrissebb híreinket

8 alapvető dolog, amire hőszigetelés előtt fontos odafigyelni

2019-09-05
A hőszigetelés egy rendkívül sokrétű folyamat, melynek minőségét számos tényező meghatározza. Ezekre figyeljünk oda!

Téglából készült díszfalak fugázása házilag

2019-08-29
Ha van otthon maradék- vagy bontott tégla, megfelelő fugázás esetén esztétikus díszfalak építhetők belőle a lakásban.

Kerítésfalazás bontott téglából

2019-08-22
A bontott téglát soha ne dobjuk el, mert rengeteg dologra, akár falazott kerítések építésére is alkalmas lehet.
Hiba!

A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Rendben