Csempézés télen: minden hasznos tudnivaló egy helyen

Hogy a téli időszakban lehetetlen feladat csempézni? Közel sem az, viszont be kell tartani pár alapszabályt.

Hidegburkolás a téli időszakban

Beszéljünk akár építkezésről, akár felújításról, rendkívül nehéz előre kiszámolni, hogy éppen a hidegburkolás folyamata milyen évszakra esik majd. Sokan rettegnek tőle, hogy csak télen ne kelljen ilyen munkafolyamatokat végezni, miközben bele sem gondolnak abba, hogy ma már olyan adalékanyagok is elérhetők, melyek a leghidegebb időszakokban is lehetővé teszik például a betonozást. Ezért láthatjuk sokszor, hogy még a legnagyobb mínuszokban sem állnak le az építkezések, ami néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Hogy ennek hosszabb távon milyen hozadékai lesznek, egyáltalán mennyire szerencsés ilyen időjárási helyzetben betonozni, azt most még nehéz megjósolni, de a szakemberek véleménye is alaposan megoszlik a téma kapcsán.

Hogy mi a helyzet az olyan belső hidegburkolási teendőkkel, mint a csempézés vagy a járólapozás? Ebben a tekintetben sokkal szerencsésebb helyzetben vannak az építkezők, hiszen a burkolásra általában már akkor kerül sor, amikor a nyílászárók a helyükön vannak, és nagyon sok esetben már a fűtőrendszer is a helyén van, jobb esetben pedig üzemel is. Sokan mégis ódzkodnak tőle, hogy a téli hónapokban csempézzenek, hogy a leghidegebb időszakban vásárolják, szállítsák és ragasszák le a burkolatot. Hogy mire kell odafigyelni annak érdekében, hogy problémák, sérülések és negatív következmények nélkül csempézzünk a téli időszakban? Aktuális cikkünkben az ehhez kapcsolódó legfontosabb tudnivalókat vettük sorra.

Télen sokkal lényegesebb a minőségi csemperagasztó

Általános alapszabály, hogy építőanyagon soha nem szabad spórolni. A téli időszakban ez sokkal fontosabb, hiszen ilyenkor nagyobb szerepet kap a habarcs megfelelő tapadása, illetve a hozzá kapcsolódó valamennyi egyéb tulajdonság. Ezért óvakodjunk az olcsó, rossz minőségű csemperagasztóktól, melyek még optimális körülmények között is okozhatnak meglepetéseket és kellemetlenségeket, így a hűvösebb időszakokban például előfordul, hogy nem rögzítik oda megfelelő mértékben a falhoz a burkolatot, és másnap foltokban vagy teljes egészében leesnek – óriási fejtörést és anyagi veszteséget okozva ezzel.

“Télen

A Békás Épker kínálatából megvásárolható csemperagasztók kiváló minőséget képviselnek, ezért válasszuk bármelyik gyártó termékét is, biztosan nem okoz majd problémát télen sem a használatuk. Ehhez nyilván fontos, hogy lehetőleg +5 Celsius fokban dolgozzunk vele, és a szállításkor, valamint a tároláskor egyaránt megóvjuk az ilyenkor még száraz, porszerű ragasztóanyagot a nedvességtől. Ez és a nagy hideg együttesen ugyanis hatalmas kárt tud tenni még ebben az állapotban is a kötőanyagban.

A csempe tárolására is érdemes odafigyelni

A ragasztó mellett a csempe tárolására egyaránt érdemes lehet odafigyelni a téli időszakban. Amennyiben a burkolat fagyálló kialakítású, akkor a legegyszerűbb a teendőnk, hiszen ilyenkor gyakorlatilag semmi dolgunk sincs vele, akár még a legnagyobb hidegben is tárolhatjuk odakint, nem okoznak neki problémát a masszív mínuszok sem. Nyilván közvetlenül a burkolás előtt érdemes néhány órát a melegben hagyni, hogy szobahőmérsékletű lapokkal dolgozhassunk, de egyéb esetben a fagyálló csempék és járólapok tárolására nincsenek különösebb szabályok. Egy fóliával azért érdemes letakarni őket, hogy megóvjuk a felesleges nedvességtől, de nagyjából ez minden.

“Figyeljünk

A legtöbb csempe azonban természetesen nem fagyálló kialakítású. Sokan nem törődnek ezekkel a tulajdonságokkal, hiszen elképzelni sem tudják, hogy a fagy, a nagy hideg milyen kárt tud okozni az ilyen hidegburkolatban. Segítünk: óriásit, hiszen a fagyálló típusokkal ellentétben a nem fagyálló csempék magukba tudják szívni a vizet, a nedvességet. Alapvetően még ezzel sincs probléma, a baj akkor kezdődik, ha a nagy hidegben ez a nedvesség megfagy, hiszen ettől a csempelapok elrepednek, a kerámia lepattogzik és így tovább. Ez leginkább azt jelenti, hogy a csempéket érdemes fedett, nedvességtől és fagytól védett helyen tárolni, ahol nem tudják magukba szívni a vizet és nem tudnak megfagyni. Odakint csak megfelelően letakarva és beburkolva tároljuk, miközben megóvjuk a negatív környezeti hatásoktól.

Mire figyeljünk, ha télen csempézünk?

A téli hidegburkolás legnagyobb ellensége minden esetben a hideg. Nemcsak a felhasznált alapanyagok, így a csempe és a csemperagasztó tárolása, illetve kezelése egészen más ilyenkor, hanem magára a csempézés folyamatára is oda kell figyelni. A bűvös szám ebben az esetben az 5 Celsius fok. Egy frissen épülő ingatlannál, vagy egy olyan épületnél, ahol még nincs kiépült fűtőrendszer, nem ritka, hogy a nagy hidegben 0 fok környékére, akár az alá csökken a hőmérő higanyszála. Mint fentebb is említettük, a csempézés jellemzően már akkor zajlik, amikor legalább a nyílászárók a helyükön vannak, azonban vannak egyedi esetek, illetve ilyenkor is előfordulhat, hogy 5 Celsius fok alá csökken a hőmérséklet. Erre rendkívül lényeges odafigyelni, hiszen minden csemperagasztón feltüntetik – de a cementbázisú típusokon mindenképpen –, hogy ennél hidegebb időszakban nem szabad alkalmazni őket.

Fontos ezért mindig olyan időszakban és olyan közegben nekilátni a hidegburkolásnak, ahol vagy eleve biztosított, hogy legalább 24 óráig nem csökken le a hőmérő higanyszála 5 Celsius fok alá, vagy valamilyen külső berendezéssel – például hősugárzókkal –, illetve a fűtésrendszer használatával ezt tudjuk biztosítani a felületnek. Ez ugyanis az a minimális hőmérsékleti érték, ami alatt már egyáltalán nem lehet burkolni, de természetesen minél magasabb értékre tudjuk melegíteni télen a felületet, annál jobb tapadás érhető el. A legideálisabb hőmérsékleti érték a hidegburkoláshoz az, ha a felület 18 Celsius fokra van melegítve. Itt fontos kiemelni, hogy nem a levegőnek kell 18 Celsius fokosnak lennie, hanem a felületnek. Nem szabad elfelejteni, hogy a betonfelület néhány fokkal mindig hűvösebb, mint konkrétan a benti levegő, amit lényeges figyelembe venni.

“Érdemes

Amire a téli időszakban még mindenképpen ügyelni kell, az a felületek nedvességtartalma. Legyen szó akár frissen épült lakrészről, akár felújításról, ha friss felületre akarunk burkolni, akkor ott a száradási időket be kell tartani. Miért olyan nagy probléma ez? Mert a frissen épült vagy nagyobb felújítási teendőkön átesett ingatlanoknál mindig gondot okoz az épület kifűtése. Ez azt jelenti, hogy bár a felület ránézésre és érzetre kiszáradhatott, azonban belül valójában még rengeteg nedvesség maradt benne, ami általában a fűtés során, gyakran párakicsapódás formájában csapódik ki. Ha ez a burkolás után történik meg, akkor könnyen lehet, hogy a csemperagasztó – hiába lett megfelelően kikeverve és alkalmazva – nem képes ideális kötést kialakítani a falazat és a burkolat között, mert a párakicsapódás hatására fellazul, visszapotyog és egyéb kapcsolódó kellemetlenségek jelentkeznek mellette.

Felkeltettük érdeklődését?
Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.

Kapcsolat

Legfrissebb híreink

Olvassa el legfrissebb híreinket