Csempe és járólap fugázása házilag

A csempézés és járólapozás egyik legfontosabb folyamata a fugázás, amit mindig nagy körültekintéssel kell kiviteleznünk.

Így fugázzunk csempét és járólapot

Bár egy jól és ügyesen kiszintezett alap, illetve vakolat esetében viszonylag könnyebb a dolgunk - hiszen csak a vízszintre és a lapok közti távolságra kell odafigyelnünk –, de a fugázás kapcsán már rengeteg olyan hibát elkövethetünk, amire érdemes nagyobb figyelmet szentelni.

A csempe és a járólap fugázásának előzményei

A csempék és a járólapok fugázása már akkor elkezdődik, amikor a kérdéses lapokat a kívánt felületre ragasztjuk. Ilyenkor kell gondoskodnunk ugyanis arról, hogy a megfelelő távtartók és fugakeresztek alkalmazásával egységes távolságba tudjuk tenni a lapokat, ami rendkívül fontos ahhoz, hogy később a fugázás során esztétikus eredmény szülessen. Ami lényeges ezen a téren, hogy a fuga mélysége soha ne haladja meg a csempék közötti szélességet, és mielőtt nekilátnánk a fugázásnak, legalább 24 órát hagyjuk húzni és kötni a frissen ragasztott lapokat, de lényeges még, hogy megfelelően portalanított, tiszta fugaüregekkel álljunk neki a munkának.

A csempe és a járólap fugázásának folyamata

Miután a leragasztott csempék és járólapok meghúztak, az első feladatunk, hogy kiszedegetjük a résekből a fugakereszteket, de nagyon óvatosan bánjunk velük, mert könnyen megsérthetjük a lapokat, így ha valamelyik megszorul, ne feszegessük, ne tekergessük, használjunk inkább egy fogót vagy egy csavarhúzót, és határozott mozdulattal tépjük ki a távtartót úgy, hogy az ne mozdítson meg semmit.

A fugakeresztek kihúzását követően nekiláthatunk a fugaanyag lekeverésének, amivel kapcsolatban pontos útmutatót kapunk a speciális zsákos alapanyagok csomagolásán, melyeket általában csak vízzel kell massza állagúvá keverni ahhoz, hogy használhassuk. A gyártó ajánlásának értelmezése során mindig vegyük figyelembe, hogy túl híg fugaanyaggal soha nem lehet dolgozni, mert ilyen esetekben a fuga megsüllyedhet, és nem tudja betölteni rendeltetését. A keverés után éppen ezért egy pár percig mindig pihentessük az anyagot, és ha túl hígnak érezzük, inkább tegyünk még hozzá egy kevéske száraz port, majd keverjük át újra. Ügyeljünk arra, hogy mindig csak annyi anyagot keverjünk le, amennyit a gyártó által megadott időintervallumon belül valóban fel is tudunk használni – ez a legtöbb esetben egy- másfél óra –, ellenkező esetben a masszát kidobhatjuk.

A fugahabarcsot mindig speciális célszerszámmal dolgozzuk be a fugaközökbe – ez lehet gumis vagy szivacsos simító, de bármi más is, amivel hatékonyan tudunk dolgozni –, és közben ügyeljünk arra, hogy mindenhová egyenlő arányban jusson a masszából, légrések pedig pláne ne maradjanak. Amennyiben a fugákat feltöltöttük, hagyjuk meghúzni az anyagot, majd az egész felületet egy vizes rongy vagy szivacs segítségével alaposan töröljük át. Erre azért van szükség, hogy mindenhol szép és egységes fugafelületet kapjunk. A fugázás befejezésével azonban legalább 24 órát kell várnunk a teljes kötésig, ekkor ugyanis a felület már nemcsak járható és használható lesz, hanem teljes egészében takarítható is, így a csempére és járólapra lerakódott anyagmaradékot száraz ronggyal könnyedén tisztára törölhetjük.

Problémás fugák esetén

Amennyiben a csempék vagy a járólapok olyan részeknél helyezkednek el, ahol élek vagy sarkok találhatók, esetleg dilatációs mozgás léphet fel, a cementkötésű fugázó használata mindig kerülendő, mert a rideg és szilárd kötés megrepedezhet és kipotyoghat. Ilyen esetekben mindig egy a fugához hasonló színű sziloplasztot vagy speciális szaniter szilikont használjunk, mely megkötve is képes rugalmas maradni, ezáltal nem repedezik, és nem esik ki a helyéről.

Felkeltettük érdeklődését?
Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.

Kapcsolat

Legfrissebb híreink

Olvassa el legfrissebb híreinket