A négyzetacél alkalmazása a mindennapokban

Az acéltermékek között a négyzetacél egy rendkívül sokoldalúan felhasználható alapanyag. Lássuk, hogy mire jó!

Mire való a négyzetacél?

A különféle acéltermékek otthoni felhasználása kifejezetten ritka, közel sem tekinthető általánosnak. Ennek az oka leginkább abban keresendő, hogy az acél nem egy hétköznapi alapanyag, ezáltal rengeteg speciális szerszám, nem mellesleg pedig óriási szaktudás szükséges ahhoz, hogy a ház körül dolgozni tudjunk vele.

Előbbieket természetesen bárki megvásárolhatja gyakorlatilag bármelyik barkácsboltban, ha szüksége van rá, ugyanakkor a szaktudást nem adják ennyire „olcsón”, márpedig az acéltermékekkel való munka közel sem olyan, mint amikor fával vagy betonnal dolgozunk, itt sokkal több a rizikófaktor, a hibaforrás, ha úgy tetszik.

Négyzetacél többféle méretben

Már eleve a megfelelő méret kiválasztása sem mindig egyszerű, hiszen alaposan ismerni kell az anyagtulajdonságokat ahhoz, hogy az adott munkához mindig a lehető legmegfelelőbb átmérőjű és hosszúságú elemet választhassuk ki. A Békás Épker kínálatában például a négyzetacél többféle méretben is elérhető, ami nem véletlen, hiszen ezek mindegyike más és más felhasználási körrel rendelkezik a gyakorlatban.

A kisebb teherbírású munkálatokhoz például ott vannak a 6x6 vagy 8x8 milliméteres átmérővel rendelkező típusok, de ha egy kicsit erősebb szerkezet építésére van szükségünk, akkor 10-12, sőt 14 milliméteres megoldások közül is választhatunk. Az igazán masszív szerkezetekhez természetesen ennél vastagabb négyzetacél termékek is vannak, például a 16x16-os vagy a 20x20-as változat. Az ennél erősebb variánsok felhasználása jellemzően már csak ipari közegben történik.

Hogyan készül a négyzetacél?

A legtöbb acéltermékhez hasonlóan a négyzetacél is melegen hengerelve készül. Alapanyaga az úgynevezett öntött buga, melyből a meleg hengerelés során olyan méretű és formájú acélelemek, jellemzően szelvények készíthetők, amilyenre csak szükség van. Mindez egy speciális gép segítségével történik, mely képes formázni a gyakorlatilag forró acélt, így felvéve az előre meghatározott méreteket.

A megmunkálás során nemcsak jelentős alakváltozáson megy át az acél, hanem mindemellett a belső mikroszerkezet egyaránt teljesen átformálódik. A hagyományos forgácsoláshoz viszonyítva ez óriási különbség, hiszen utóbbi esetben csak az anyag külseje változik meg, azonban belül marad nyers és szikár, ami felhasználhatóságát tekintve is gyakran okozhat problémákat.

Munka a négyzetacéllal

Amennyiben négyzetacéllal szeretnénk dolgozni, nagyon fontos ismerni bizonyos tulajdonságait, illetve tisztában lenni azzal is, hogy milyen szerszámokra lesz szükségünk az egyes folyamatokhoz.

Tudni kell, maga az acél bár vasötvözet, így széntartalma nyers állapotban 2 százalék fölötti – tehát gyakorlatilag pontosan olyan fizikai tulajdonságai vannak, mint a nyersvasnak – azonban a hengerelést követően a termékek szilárdsága az egyenletesebb szemcseeloszlásnak köszönhetően jelentősen megemelkedik.

A négyzetacél alkalmazása a mindennapokban

Ennek köszönhetően a széntartalom is lecsökken, vagyis a jó minőségű négyzetacél kiválóan hegeszthető, könnyedén vágható, szükség szerint formálható is, utóbbi kivételével úgy, hogy közben a szikár jelleg mindvégig tökéletesen megmarad.

Szálban kapható anyagok, melyek könnyedén darabolhatók és vághatók annak függvényében, hogy mekkora méretben van rájuk szükségünk. A piaci norma ebből a szempontból a 6 és a 12 méter.

Alapvető szerszámok a munkához

Mint fentebb már említettük, a négyzetacéllal való munka az óriási szaktudás, illetve a hatalmas gyakorlat mellett rengeteg alapvető szerszámot igényel. Ezek még akkor is rendkívül fontosak, ha csak a ház körül, gyakorlatilag hobbi szinten dolgoznánk ezzel az alapanyaggal.

A legfontosabb eszközök a vágáshoz és a rögzítéshez kapcsolódnak. A négyzetacél darabolása általában sarokcsiszolóval, vagy közismertebb nevén flex-szel történik, melynek speciális vágókorongja könnyedén elvágja az acélt, csiszolókoronggal pedig gondoskodhatunk az utólagos formázásáról, a sorják eltávolításáról és így tovább.

A rögzítéshez ezen felül valamilyen nagyobb teljesítményű hegesztőgépre lesz szükségünk, méghozzá a megfelelő pálcák és egyéb kiegészítők társaságában. Ez az a két alapvető kiegészítő, melyek nélkül a négyzetacéllal való munka nem valósulhat meg.

Természetesen akadnak munka függvényében más fontos szerszámok is, mint például a fúrógép, a kalapács, a csiszológép, a különféle marógépek, de ezek egy bizonyos része kizárólag egy-egy célzott munkához szükséges csak.

Mire használható a négyzetacél?

Noha az emberek többsége ritkán találkozik nyers formában a négyzetacéllal, azonban így is rengeteg esetben van, illetve lehet szükség az alkalmazására. Egy tipikusan olyan építőanyagról van szó, melyről talán nem is sejtjük, hogy bizonyos munkálatok során mennyire leegyszerűsíthetné a teendőinket.

A legtöbbször szerkezetépítéskor kap szerepet

A négyzetacélról tudni kell, hogy a legtöbb esetben valamilyen szerkezetépítéskor alkalmazzák, hiszen köztudott, hogy az acél rendkívül nagy szilárdsággal és tartóerővel rendelkezik, így akár önmagában, akár kiegészítő jelleggel, de kitűnő választás lehet.

A legkülönfélébb acélszerkezetek ma már nagyon sok esetben megtalálhatók a környezetünkben, így például sokemeletes épületeknél vagy lakóházaknál nagyon gyakori megoldás, de a négyzetacél ilyen esetekben inkább csak erősítő szerepet tölt be, mondhatni megtámogatja a főbb szerkezet tartását, illetve masszív jellegét. Önmagában ugyanis nyilvánvaló, hogy még egy 20x20-as négyzetacél szál sem képes például arra, hogy többtonnányi terhet elviseljen.

Kiegészítő jelleggel viszont nagyon sokszor kitűnő megoldás például kisebb épületszerkezetek esetén, sőt nagyszerű tetőszerkezetek is kivitelezhetők a segítségével, így példának okáért gyakran találkozhatunk vele könnyűszerkezetes garázsok, fészerek, fatárolók, de akár teraszokhoz kapcsolódó féltetők esetén is, mint vázszerkezet.

A négyzetacél felhasználása a gyakorlatban

Bár az imént említett formában leginkább szerkezetépítéskor kap nagyon fontos szerepet, azonban a melegen hengerelt négyzetacél esetén érdemes konkrétabb példákat is hozni a felhasználhatóság kapcsán, hiszen nagyszerű megoldás különféle alkatrészek, gépek, mezőgazdasági eszközök, fémalapú díszítőelemek, kovácsoltvas termékek, de még akár szállítási eszközök elkészítésére is.

Hatalmas ellenállással rendelkezik, így nemcsak jól hegeszthető, hanem kovácsolható is, ennek megfelelően gyakran találkozhatunk vele például kovácsoltvas kerítések alapjaként, de ezen felül egy sor más esetben is.

Példának okáért a négyzetacél gyakori elem a hídépítés során, mint fontos kiegészítő alapanyag, de a kültéri és a beltéri lépcsők esetén szintén egy nélkülözhetetlen, mind a betonelem formáját, mind a tartósságát befolyásoló alapanyag.

Ezen felül megfelelő kezelés, valamint gondozás esetén tartós kerítések, illetve korlátok egyaránt előnyösen készíthetők belőle nemcsak beltéri-, hanem kültéri alkalmazásra egyaránt. Továbbá kiváló megoldás a négyzetacél az áthidalók esetében is, de amennyiben például nyílászárók, különösen ajtók és ablakok kialakítására, azok rácsozására van szükség, a kisebb átmérőjű termékek szintén megállják a helyüket.

Felkeltettük érdeklődését?
Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.

Kapcsolat

Legfrissebb híreink

Olvassa el legfrissebb híreinket