A klasszikus téglától a modern falazóblokkokig

A tégla évtizedeken át adott biztonságot otthonaink falszerkezetének, a helyét azonban újabb lehetőségek veszik át.

Egy kis téglatörténelem

A tégla a vályogból és fából készült épületszerkezetek után jelentős mértékben megnövelte az ingatlanok komfortszintjét és tartósságát egyaránt. Az elmúlt évtizedek során a kérdéses építőanyag elképesztő mértékű fejlődésen ment keresztül, így az első tömör megoldások után megjelentek a nagyobb méretű, jobban szigetelő lyukacsos típusok, manapság pedig már az okostéglák korszakát éljük, de hamarosan eljöhet az idő, amikor már a tégla is a múlt lesz, hiszen megjelentek a színen a legkülönfélébb falazóblokk, melyek már alig-alig hasonlítanak a klasszikus építőanyagokra. Miként jutottunk azonban el idáig és milyen fejlődésen mentek keresztül a téglák a múltban? Ezt elevenítettük fel az alábbiakban!

Az első téglák

Bár az ókori civilizációk is ismerték már, hazánkban a téglaépületek elterjedése – nemcsak a városokban, hanem vidéken egyaránt – valamivel több mint egy évszázaddal ezelőtt történt. A kor tégláit jellemzően kerámiából égették, és míg kezdetben csak tömör formájukban voltak ismertek, a komfort és a hőszigetelés növelésével azonban apránként megjelentek az első lyukacsos kialakítások is. A téglát egyébiránt, mint moduláris építőanyagot jellemezhetjük, melyet tartófalak esetében kötésbe téve alkalmaztak a kőművesek, tehát a méreteik úgy voltak meghatározva, hogy egy sor merőleges téglára, 90 fokban elforgatva egy sor párhuzamos téglasor került a köztes habarcsréteg társaságában.

Ezt a kötésmódszert manapság is gyakran használják a kisebb méretű téglákból építkezők, azonban egyre gyakoribbak a szigetelés és a gazdaságosság elve miatt a lyukacsos, nagyobb méretű blokkok, melyek az alapanyag tekintetében is képesek voltak előre lépni. Merthogy az építőipari fejlesztésekkel egyszerre a téglakészítés is jelentős modernizálódáson esett át, amivel természetesen a méretek egyaránt módosultak.

A klasszikus téglaméretek

Az első téglákat annak idején kézzel készítették. Ez volt az úgynevezett téglavetés folyamata, melynek részeként az egyszerűbb elkészítést és a szállíthatóságot egyaránt figyelembe kellett venniük a szakembereknek. Magyarországon a klasszikus méretezés szerint egy blokk tégla 25 centiméter hosszúságú, 12 centiméter szélességű és 6,5 centiméter magasságú volt, amivel bizonyos falszerkezetek és épületelemek méreteit rögtön meghatározták a téglavetők. Később természetesen ez is drasztikus változáson esett át, hiszen az iparosodással nem volt már szempont a könnyű elkészítés, sőt a logisztika sem. Helyette lényegesebbé vált az egyszerűbb építkezés mellett az is, hogy szigetelési tulajdonságok tartozzanak a téglához, illetve azok kiszolgálják az utólagos hőszigetelést. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobbak lettek a téglák, azonban anyagsűrűségük lecsökkent, hiszen így nemcsak könnyebbé váltak, de az imént említett szigetelésből is kivették a részüket.

A változó alapanyagok

A változó méretek és formák mellett a téglaiparban az alapanyagok terén is komoly változások álltak be az évek során. Míg kezdetben az égetett kerámia jelentette a legfontosabb összetevőt a téglák tekintetében, addig később az építőipari fejlesztések miatt a beton- és szigetelőanyagok terén bekövetkező változások miatt felbukkantak az első beton falazóelemek. Ezek azonban túl nehezek voltak, így nem terjedtek el túlzottan, ellentétben a gázbetonból álló típusokkal, melyek már tökéletes, sőt jobb alternatívát biztosítottak. Ezt később a mészhomok téglával sikerült még magasabb szintre emelni, mely nemcsak könnyebb lett, mint a klasszikus típusok, de a hőszigetelés terén is magasabb szintre emelte az értékeket. Ezzel párhuzamosan természetesen a klasszikus téglatípusok egyaránt fejlődésnek indultak, és megjelentek a különféle modern kerámia téglák, melyek között ma már olyan megoldásokat is találhatunk, melyek üregei kőzetgyapot vagy polisztirol szigeteléssel vannak kitöltve.

A klasszikus téglától a modern falazóblokkokig

Új falazási módok

Az új alapanyagokkal együtt új falazási módok is ellepték az építőipart. Bár a klasszikus téglakötés sok esetben megmaradt, azonban az illesztések közti habarcskötés lényegesen lecsökkent, a nut-féderes megoldások miatt pedig a modern téglák már úgy illeszkednek egymáshoz, hogy nincs szükség a függőleges fugákat kötőanyaggal kitölteni. A legújabb kerámiatéglák között ma már találhatunk olyat is, amihez nem is kell hagyományos falazóhabarcs, a kötést ugyanis egy speciális ragasztóhab biztosítja. Ezek a falazóblokkok már alig tekinthetők klasszikus téglának – ezen a téren egyedül a klinkertégla maradt meg a hagyományos vonalon –, éppen ezért a jövő legfontosabb alapanyagainak tekinthetők, ha házépítésről és falazásról van szó.

Felkeltettük érdeklődését?
Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.

Kapcsolat

Legfrissebb híreink

Olvassa el legfrissebb híreinket