Az elmúlt évtizedek során az építőiparban alkalmazott technológiák drasztikus változásokon mentek keresztül, így a vakoláshoz kapcsolódó habarcsok, illetve a felviteli megoldások egyaránt nagymértékben módosultak. Míg régen a vakolatok minden elemét a munka helyszínén mérték és keverték össze, addig manapság az előre lekevert, zsákos szárazhabarcsok alaposan megkönnyítik a munkát, hiszen gyakorlatilag csak vízzel kell elkeverni őket ahhoz, hogy rögtön felhordható, jó minőségű felületet képezhessünk velük.
A korabeli vakolóhabarcsok alapját a cement, a mészhidrát, a víz és többnyire a homok megfelelő arányú elegye adta, más adalékanyagokat csak nagyon ritka esetben tartalmaztak. Manapság azonban már beszélhetünk előre lekevert vödrös nedves vakolatokról, valamint zsákban forgalmazott száraz vakolatokról, melyekhez szinte minden esetben valamilyen adalékanyagot – kötésgyorsítót, vízvisszatartót, légpórus képzőt stb. – kevernek. Nyilván lényegesen egyszerűbb megoldás ez, mint cementmasszát készíteni az alapvető arányok betartásával.
Bár a modern vakolóanyagok rengeteg segítséget nyújtanak korunk kőműveseinek, azonban így is sok esetben találkozhatunk nagyon alapvető vakolási hibákkal, melyeket rendszerint a kapkodás, a sietség és a spórolás idéz elő, tehát könnyen megelőzhetők, ha megtanuljuk időben felismerni őket. Ezek a kivitelezési hibák a következők lehetnek:
Hogy a vakolat megfelelően szilárd réteget képezzen a téglafalon, ahhoz elengedhetetlen lesz az alapfelület alapos előkészítése, illetve annak minősége. Egy alapfelület akkor ideális a vakolat fogadására, ha megfelelően száraz, mentesítették korábban a portól és a szennyeződésektől, mindemellett pedig nem túl nedves vagy fagyos. Málló téglára vagy laza szerkezetre soha nem lehet megfelelően szilárd vakolatot felhúzni, ezeket mindig megfelelően el kell távolítani vagy javítani, hiszen nem jön létre kielégítő tapadás, vagyis a frissen felhordott habarcs visszapotyoghat.
Lényeges az alapfelület esetében a megfelelő nedvszívó képesség, hiszen vakolatot csak olyan alapfelületen tudunk alkalmazni, ahol ez a tulajdonság egyenletes, mert ha a tégla gyorsan elszívja a nedvességet, a vakolat nem tapad hozzá, légréteg alakul ki, megrepedezik, lepotyog. Ezt alapozóval vagy úgynevezett tapadóhíd alkalmazásával lehet kiküszöbölni. Fontos megjegyezni, hogy nem minden vakoló habarcs alkalmas arra, hogy bármelyik felületen megtapadjon. A manapság kapható, előre bekevert megoldások esetében pontosan le van írva a csomagoláson az alkalmazás előtti teendők listája, ezáltal az is, hogy milyen alapfelületen lehet alkalmazni őket, hovatovább milyen előkészítés szükséges az ideális tapadáshoz.
Az alapfelületre az esetek többségében még csak egy alapozó vakolatot tudnak felhordani a szakemberek, aminek során szintén komoly problémák léphetnek fel. Oda kell figyelni például arra, hogy gépi- vagy kézi felhordású alapvakolatról van-e szó, de nagyon lényeges az is, hogy betartsuk vele az elérhető legnagyobb rétegvastagságot, mert ezeket túl sok rétegben, túl vastagon nem szabad alkalmazni. Jellemző hiba az ilyen réteges alapvakolásnál, hogy az első felhordást megvárják, míg teljesen megszilárdul, és utána viszik fel rá a következő felületet.
Ezzel kapcsolatban azonban csak annyi a probléma, hogy a szilárd réteg és a friss réteg soha nem tud összeállni egy egésszé, tehát köztük légréteg alakul ki, a kötésbeli problémák miatt pedig repedések, visszapotyogás jelentkezhet. Emiatt nagyon lényeges, hogy mindig kövessük a csomagoláson megadott száradási időket, tehát amennyiben több rétegben szükséges felvinni az alapvakolatot, ne kezdjünk hozzá se túl korán, se túl későn. A túl korai felhordás során például nedvességet zárhatunk a rétegek közé, aminek hatására foltos, elégtelen kötésű felület képződik.
A vakolási munkálatok kapcsán valamiért sokan nem veszik figyelembe, de ugyanolyan nedves technológián alapuló felületképzés, mint a betonozás, tehát egyáltalán nem mindegy, hogy a munkálatok milyen időjárási körülmények között zajlanak. A legideálisabb időszak a vakoláshoz az április és október közti időszak, mert novembertől márciusig általában a túl alacsony hőmérsékletek magas páratartalommal társulnak, amitől a kötési idők lassulnak, akár meg is állhatnak, a felületek felnedvesedhetnek, a végeredmény pedig minden esetben problémás lesz.
Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy a nagy nyári melegben is mindig és mindenhol lehet vakolni. A tűző napsütés például kifejezetten rossz a friss vakolatnak, hiszen a kémiai reakciók az erős napsugárzás hatására még a valós kötés előtt leállnak, mert a víz elpárolog a felhordott vakolatból. Az ilyen felületek mindig megrepedeznek, visszapotyognak, vagy elporladnak, tehát az egészet újra le kell verni, és ideális körülmények között újravakolni. Különösen fontos betartani ezt a szabályt az úgynevezett színező vakolatoknál, melyek a házak kültéri megjelenését befolyásolják, és „megégés” esetén elszíneződnek, foltosak lesznek, illetve ugyanúgy porladnak, mint más vakolt felületek.
Felkeltettük érdeklődését?
Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.
Olvassa el legfrissebb híreinket
