A folyami homok, avagy a térkövezés elengedhetetlen kelléke

A térkövezésnek a folyami homok az egyik legfontosabb kiegészítője, és most azt is eláruljuk, hogy miért.

Folyami homok térkövezéshez

Laikusként sokan hajlamosak azt hinni, hogy a térkövezéshez nem kell más, csak egy ásó, egy kis föld, valamint maga a térkő, illetve a hozzá kapcsolódó szegélyek. Számtalan egyéb kellékre, speciális szerszámokra és alapanyagokra szükség lehet a minőségi munkához, de ami mindközül talán a legfontosabb, az a folyami homok. Sokan nem is sejtik ugyanis, hogy ez az egyszerű alapanyag milyen lényeges ahhoz - sok más egyéb felhasználási módja mellett -, hogy a térköveket megfelelően el lehessen helyezni, illetve esetlegesen még fugázni is.

Miért szükséges folyami homokkal dolgozni?

A folyami homok két okból kifolyólag fontos a térkövezéshez, egyrészt ezzel ágyazunk meg a súlyos köveknek, másrészt ezzel töltjük ki a köztük megtalálható réseket a masszívabb felületképzés miatt. Az ágyazás szempontjából a folyami homok azért szükséges és alkalmas, mert a rendkívül apró szemek képesek úgy tömörödni, hogy a térköveket könnyedén, de mégis szilárdan vízszintbe lehessen helyezni, ezáltal minden egyes darabot külön-külön tudunk formálni a megfelelő mennyiségű homok hozzáadásával vagy elvételével, illetve természetesen döngöléssel.

A fugázás tekintetében hasonló előnyökről lehetne beszámolni, hiszen a folyami homok szemcséi annyira aprók, hogy egyszerű söprő mozdulatokkal könnyedén fel tudjuk tölteni általuk a kis hézagokat. A fugát ráadásul elég egy kicsit meglocsolni ahhoz, hogy rögtön ülepedjen és szilárduljon, ezáltal a térkövek úgy maradnak rugalmasak, hogy közben megfelelően szilárd és biztonságos felületet garantálnak autóbeállóknak, parkolóknak vagy egyszerű feljáróknak.

Így zajlik az ágyazás és a fugázás!

Az tehát most már nyilvánvaló, hogy a folyami homok elengedhetetlen kelléke a térkövezésnek, azonban magának az ágyazásnak és a fugázásnak a folyamata sem túl nehézkes!

Maga az ágyazás abból áll, hogy miután ledöngöltük a leendő térkő-felület alapját – a legjobb, ha ehhez bazaltot vagy sódert használunk –, akkor a felső rétegére legfeljebb 1 centiméteres vastagságban folyami homokot terítünk el. Ebbe ágyazzuk majd bele döngöléssel a térköveket, minden lerakott darab esetében külön-külön ellenőrizve, hogy vízben van-e. Ha nincs, a térkő megfelelő helyének kocogtatásával, esetleg visszaemelésével, töltésével vagy a homok elszedésével korrigálhatjuk a helyzetet.

Ha az ágyazatba elhelyeztük az összes térkövet – ennek technikája a burkolat formájától és mintájától is függ –, a fugázás a következő lépés. Ehhez szórjunk egy-két lapát száraz folyami homokot a már ledöngölt, kész térkő felületre, és addig sepregessük, amíg teljes egészében fel nem telítődnek a burkolatdarabkák közti rések. Ezután egy kiadós locsolás következhet, majd a hiányos helyeket száradás után pótolni kell az imént ismertetett egyszerű módszerrel.

Felkeltettük érdeklődését?
Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.

Kapcsolat

Legfrissebb híreink

Olvassa el legfrissebb híreinket