A betonacél típusai és szerepe az építőiparban

A jó minőségű betonacél elengedhetetlen kellék olyan esetekben, ha masszív és tartós betonszerkezeteket kiviteleznénk.

Mire jó a betonacél?

A legtöbb ember számára a betonacél, mint építőipari kellék nem annyira ismert a cementhez vagy a sóderhez mérten, holott szerepe egyáltalán nem elhanyagolható abban az esetben, ha masszív és tartós betonszerkezeteket szeretnénk építeni. Több típusa ismert, léteznek hegeszthető, kizárólag betonozásra alkalmazható és egyéb speciális változatok, az alábbiakban pedig sorra vesszük az egyes modelleket, illetve külön kitérünk arra is, hogy milyen szerepe van a betonacélnak az építőiparban.

Mi az a betonacél?

Először is tisztázzuk a betonacél definícióját! A kérdéses termék egy körkörös keresztmetszettel rendelkező, sima- vagy bordázott felülettel ellátott acéltermék, mely gyakorlatilag hosszúkás rudakban, illetve pálcákban kerül forgalmazásra. Az építőiparban a bordázott és a sima felülettel ellátott típusok egyaránt népszerűek, hiszen míg előbbit főként a különféle vasszerelésekhez alkalmazzák, addig utóbbinak a betonozáskor van jelentős szerepe.

A betonacél felületén kialakított bordák ugyanis megnövelik a vaselemek megtapadását a friss betonban, a különböző állagú felületek így képesek rendkívül tartós és szilárd, de mindenképpen homogén rendszerré összeállni. Minél kisebb az acél átmérője, annál jobb a tapadásuk a betonban, de minél vastagabbak, annál szikárabb szerkezeteket tudunk kivitelezni a segítségükkel.

A betonacél típusai

Mivel a betonacél eltérő felületi kialakítással rendelkezik, ezért többféle szinten és formában lehet őket csoportosítani, legyen szó akár szilárdsági, akár felhasználhatósági tényezőről. Ezek a tulajdonságok hétköznapi alkalmazás esetén nem feltétlenül lényeges ismeretanyagok, így nem fontos tudni, hogy egy autóbeálló betonozott aljzatába milyen és mennyi betonacél hálót kell tenni a kellő szilárdság érdekében, azonban az egyes típusokról a legalapvetőbb tudnivalókat így is érdemes elsajátítani.

Az elhangzottak fényében az alábbi betonacél típusokat tudjuk megkülönböztetni egymástól:

  • B 38/24: egy sima felületű, körkörös keresztmetszettel és 6-40mm-es átmérővel rendelkező betonacél, amit kengyeleknél vagy emelőkampóknál alkalmaznak előszeretettel, tehát minden esetben valamilyen vasszerelésnél kapnak szerepet.
  • B50/36: egy csavarható bordás betonacélról van szó, mely 8-40mm-es átmérővel bír. Korábban hídacélnak nevezték, lényege pedig, hogy a túlzottan kényes igénybevételek esetén nagyon ideális, emiatt főként hegesztett vasszerelésnél kap szerepet.
  • B60/40: egy nyílbordás betonacélról van szó, mely 8-40mm-es átmérőt kapott, nem hegeszthető, erre pedig esetében nincs is szükség, hiszen betonozáskor van nagy szerepe, a vasbeton szerkezetek esetében a legtöbbször például ezt alkalmazzák.
  • B60/50S: egy egyszerű, körkörös keresztmetszetű, 6-12mm-es átmérőjű betonacél, amit az esetek nagy többségében a hegesztett síkhálók előállításához használnak, melyek főként aljzatkialakításkor kapnak nagy szerepet.
  • B60/50: az egyik legmodernebb típusú betonacél, mely 8-28mm-es átmérőt kapott, csavarbordás felülettel rendelkezik, és ha hegesztett vasalásokról van szó, akkor jellemzően mindig ezt választják az építőiparban.
  • N75/50: ez a leggyakrabban használt alapanyag az előre gyártott vasbeton szerkezetek esetében. Jellemzően 8-16mm-es átmérőt kap a gyártás során, kialakítása pedig csavarbordás.

Fontos megjegyezni a fentiek mellett, hogy a hegeszthető betonacélok esetében megengedett a szálakban a széntartalom, azonban ennek a mértékét minőségi előírások szabályozzák, tehát a terméknek legfeljebb 0,22-0,24 százalékát teheti ki. A 6mm-es átmérővel rendelkező betonacélt minden esetben tekercses kiszerelésben állítják elő, az ennél nagyobbakat – 12mm- es átmérőig bezárólag – azonban a felhasználási hely és cél függvényében tekercselhetik vagy szálazhatják. A 12mm-nél vastagabb betonacélokat típustól és minőségtől független minden esetben szálakban lehet csak a helyszínre szállítani.

Mire használható a betonacél?

A betonacél az építőiparban hatalmas szerepet játszik, hiszen segítségével szabályozzák a betonszerkezetek szilárdságát. Elengedhetetlen szerepe van például az alapok, a koszorúk, a födémek vagy többemeletes építmények esetében a tartóelemek kialakításában, illetve erősítésében.

A nagyobb volumenű építkezések mellett a betonacél ráadásul kisebb betonozások vagy felújítási munkálatok esetén is nagyon fontos szerepet kaphat. Hatalmas segítséget nyújthat például összefüggő betonfelületek, az aljzatok, a feljárók vagy éppenséggel a járdák stabilitásának növelésében.

A vékonyabb betonacélokból gyakran készülhetnek szerelvények, bár ezeket jellemzően már előre gyártott formában kínálják és szállítják a tüzépek, mint amilyen például a komplett hegesztett acélháló.

Alkalmazása minden esetben azért történik, hogy az acél masszív szerkezete és a felületén megtalálható egyenetlenségek révén növelje a beton kötését és tartósságát, emiatt kizárólag olyan helyeken használható, ahol minden oldalról több centiméternyi friss betont lehet felépíteni az acélelemek köré.

Felkeltettük érdeklődését?
Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.

Kapcsolat

Legfrissebb híreink

Olvassa el legfrissebb híreinket