3 alapvető hiba, amit hőszigeteléskor gyakran elkövetnek

A hőszigetelő rendszerek telepítésekor akadhatnak hibák, melyekre oda kell figyelni. Hogy melyek ezek?

A hőszigetelő rendszerek kiépítésekor sokan bele sem gondolnak abba, hogy a hatékonyság terén milyen alapvető hibák és hiányosságok merülhetnek fel, amelyek miatt akár egy drágább szisztéma is hatékonyságát veszítheti, esetleg olyan kellemetlenségeket okozhat, mint a hőhidak vagy a penész megjelenése. A közhiedelemmel ellentétben a hőszigetelő rendszerek kapcsán gyakran nem is a szerkezeti kialakítással van probléma – bár ezen a téren szintén egyre több a panasz –, sokkal inkább azzal, hogy a rossz tervezésnek vagy a körültekintés hiányának következtében a szigetelés egyszerűen nem tudja megfelelően kifejteni a hatását.

Mivel nem nyilvánvaló hibákról és hiányosságokról beszélünk, hanem valóban inkább egyfajta tervezési problémáról, az alábbiakban összegyűjtöttünk három alapvető hibát, amire érdemes odafigyelni még a hőszigetelés kialakítása előtt.

1. A rossz sorrend

A hőszigetelésnek köztudottan számtalan formája létezik, a homlokzati megoldások pedig csak egyet jelentenek a sok közül. Rengetegen ekkor döbbennek rá arra, hogy a falra felragasztott polisztirol lapok önmagukban semmit sem érnek, ha lefelé vagy felfelé, esetleg a különféle hőhidakon keresztül el tud szökni a meleg, vagy évszaktól függően a kellemesen hűvös levegő. Gyakori hiba például, hogy egy ház esetében a homlokzatot és a tetőt ellátják szigeteléssel, de mégsem érzik a befektetés hatását, aminek az oka rendkívül egyszerű: fűtéskor a meleg levegő a födémen keresztül egyszerűen elszökik a padlásra, vagyis lényegében a padlást fűtjük a helyiségeken keresztül. Ha a problémára nem derül fény, gyakran több milliós extra beruházásra is sor kerülhet, hiszen ilyenkor jönnek sokan az extra homlokzati szigeteléssel vagy a fűtéskorszerűsítéssel.

2. A méretezés hiánya

Ijesztően sok azoknak a hőszigetelést végző brigádoknak a száma Magyarországon, akik egyáltalán nem rendelkeznek hőtechnikai szakértelemmel, holott ez alapkövetelmény lenne a szigetelés megkezdése előtt. A probléma gyakran fakadhat egyszerű hanyagságból is, hiszen könnyebb a futószalagon gyártott polisztirol lapokat felragasztani egyetlen rétegben, nem számít, hogy az adott épületre lényegesen kevesebb is elég lenne, esetleg sokkal többre volna szükség a kívánt hatás eléréséhez. A hőtechnikai vizsgálat azért fontos, mert minden egyes ház más és más tulajdonságokkal rendelkezik. A falak mérete, állaga, a lakás fekvése és egy sor más tényező befolyásolhatja, hogy a falakra milyen vastagságban kell hőszigetelést felvinni, és ha ez rosszul kerül kikalkulálásra, az jelentős többletköltségeket jelenthet számunkra, vagy egy lényegében felesleges befektetést, hiszen otthonunk ugyanúgy ki fog hűlni, mint a szigetelés előtt.

3. A láthatatlan szigetelés

Szintén nem hagyhatjuk ki az alapvető hibák és hiányosságok közül azt az eshetőséget, amikor a hőszigetelés felhelyezése előtt nem veszik figyelembe a szakemberek azt, hogy nem csak a látható részeket kell beborítani, hanem bizonyos esetekben azokat is, melyek nincsenek szem előtt. Tipikus példa erre, hogy főként régi építésű házaknál a szigetelést fontos lehet leengedni a betonlábazatnak arra a részére is, mely a föld alatt helyezkedik el. Erre a falszakaszra gyakran nagyobb figyelmet kell szentelni, mint a többire, sokszor azonban mégis teljes egészében kihagyják a kivitelezők, ami később garantáltan visszaüt majd.

Felkeltettük érdeklődését?

Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.


Legfrissebb híreink

Olvassa el legfrissebb híreinket

Így befolyásolja a gázfogyasztást a hatékony hőszigetelés

2018-12-13
Az utólagos hőszigetelés már rövid távon képes csökkenteni otthonunk rezsiköltségeit. Hogy mégis milyen mértékben?

A vakolatalapozás és a díszvakolat felhordása

2018-12-06
Egy megfelelően felépített hőszigetelő homlokzat utolsó két rétege minden esetben a vakolatalapozó és a díszvakolat.

Mi az a hőhíd, és miért fontos a megszüntetése?

2018-11-28
A hőhíd a modern otthonok egyik legnagyobb ellensége, ami a hőszigetelő rendszer hiányosságához vezethető vissza.
Hiba!

A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Rendben